Felkínáljuk a választás lehetőségét.

Priminveszt Kft, Hódmezővásárhely, 1995-től

1995-1999. Ebben az időszakban folyamatos bővülés jellemezte a vállalkozás informatikai rendszerét. Ez a cég kis- és nagykereskedelemmel foglalkoztatott, valamint üzemeltette Hódmezővásárhely egyetlen vámudvarát. A régi Primex Rt helyén volt székhelye, ezért az általa hátrahagyott hálózat bizonyos részeit használta kezdetben, majd ezt folyamatosan átalakította, fejlesztette.

A kereskedelmi központban egy Novell NetWare 4.11-es szerver látta el a kiszolgálói feladatokat, munkaállomásból pedig 12-t üzemeltettek. Ezek elegendőek voltak ahhoz, hogy minden felmerülő feladatot ellássanak. Ebben az időben a vámudvarban dolgozó vámosok és speditőrök egy Novell NetWare 3.12-es szervert, és kb. 12 munkaállomást használtak. A Novell szerveren ekkor SQL szerver is futott, amely az adatokat hivatott tárolni. Innen az országos rendszerbe úgy kerültek be az adatok, hogy floppy lemezeken naponta vitték a városi vámhivatalba, és onnan továbbították.

1999. Ebben az évben az Országos Vám- és Pénzügyőrség a teljes országot érintő fejlesztésnek ért a dandárjába. Ez annyiban érintett bennünket, hogy a vámudvarok (ekkor már vámügynökségek) részére kötelezően előírták, hogy milyen operációs rendszerekkel kell működtetni a munkaállomásokat, és milyen operációs rendszerekkel kell működtetni a szervereket. Ezzel egyidőben kijelölték, hogy az előírt és szükséges fejlesztéseket mikorra kell végrehajtani, ekkor jelenteni kellett az országos parancsnokság felé. Ekkorra a vámügynökségeknek műholdas kapcsolattal kellett rendelkeznie, amely már lehetővé tette, hogy floppy, vagy más adattároló nélkül, maga a vámügynökség, közvetlenül is adatokkal tudjon szolgálni az országos hálózat felé, illetve onnan folyamatosan adatokat kapjon. A vámparancsnokság azt is tudatta, hogy programot is vált, az eddig használt SQL rendszert lecseréli a sokkal "modernebb" Oracle rendszerre. (Nos az új program valóban modernebb volt, de ennek nem sok köze volt a mögötte levő adatbázis kiszolgálóhoz.) Ezen év őszén kitűztek egy hétvégét, amikor az ország összes vámhivatalának, vámügynökségének át kellett térni az új rendszer használatára. Hát ez kemény volt! Pénteken leállt minden vámhivatal és vámügynökség (az országhatárt nem lépték át kamionok!!!), és elkezdődött a munka. Péntek reggeltől kezdve folyamatosan dolgoztunk egész éjszaka, míg másnap délután 16 óra magasságára sikerült mindent megoldani. Az országban mi voltunk a másodikok ezzel, de sajnos voltak olyanok, akik csak a következő hét közepére tudták beüzemelni.
Ezzel kapcsolatban még annyi jutott eszembe, hogy amikor felkészítették a vámügynökségeket erre a váltásra, akkor a fejlesztések összköltségét a Priminveszt vámügynökség esetében 25-30 millió forintra becsülték. Mi 7 millióból oldottuk meg!

Az új rendszer folyamatosan fenntartott egy műholdas, csomagkapcsolt hálózatot, amin keresztül az információk az ország egyik feléből a másikba pár óra alatt eljutottak. Ezzel csak annyi volt a baj, hogy egy csomagkapcsolt hálózat mindig lassú, ráadásul ugyanilyen sebességet, sőt ennél sokkal nagyobbat, el lehetett volna érni telefonhálózaton keresztül modemek segítségével, vagy akár bérelt vonalakkal is. Persze itt is közbeszólt a politika, és a különböző érdekek. Amikor ilyesmiről volt szó különböző fórumokon, akkor ott mindig az adatok biztonságát hozták fel érvként, azonban ebben az időben már ez sem állta meg a helyét.

2004. május. Az ország belépett az EU-ba! Ez konkrétan nekünk annyit jelentett, hogy egy munkával kevesebb, de ezzel nem csak mi voltunk így, hanem rajtunk kívül még nagyon sokan. Ugyanis ezzel egyidőben azonnal bezárt minden, nem kiemeltnek minősített vámhivatal (a vásárhelyi is) és vámügynökség (a Priminveszt is).

Azóta: Ezt a céget is megtépázták az évek viharai. Most egy kis vállalkozásnak számít, amely próbál fennmaradni valahogyan. Ránk nézve ez annyit jelent, hogy már nem kell a folyamatos rendszerfelügyelet, még van hálózat ugyan, de már nincs szerver egy se, mert nincs rá szükség. Ennek megfelelően a mi munkánk is minimálisra csökkent, ha néha szólnak, akkor megyünk, és megoldjuk a helyzetet - lehetőleg olcsón.

Mindenesetre ezzel a céggel kapcsolatban kell megjegyeznem, hogy az elmúlt évtizedek alatt Ők voltak az egyetlenek, akik megköszönték azt a spórolást, amit a vámosok átállásakor elkövettünk.

2013. február